Miért rúgtam ki a titkárnőmet?
Két hete volt a 45. születésnapom.
Egyébként sem éreztem magam valami fényesen.
Lementem reggelizni. A feleségem azt sem mondta: Jó reggelt, nem hogy Isten éltessen...
A gyerekek sem mondtak semmit, teljesen hidegen hagytam őket.
Úton az irodába már teljesen levert voltam.
Bementem az ajtón, és Mari, a titkárnőm felállt, és így szólt:
Isten éltesse sokáig, főnök!
Na, ettől egy kicsit mindjárt jobban lettem. Legalább egyvalaki nem felejtett el!
Délig dolgoztam. Pontban 12-kor Mari bekopogott az ajtómon, és azt mondta:
- Főnök, ma van a születésnapja. Menjünk el ebédelni, csak mi ketten!
Nem a szokásos kis étterembe mentünk, hanem egy hangulatos falusi lokálba, hogy egy kicsit magunk lehessünk.
Ittunk két Martinit és elégedettek voltunk a kiváló ételekkel. A visszaúton Mari azt mondta:
- Tudja, olyan szép ez a mai nap, és ma születésnapja van. Ne menjünk vissza az irodába! Menjünk fel hozzám és igyuk meg ott a délutáni kávét!
Így felmentünk a lakására, és kávé helyett megittunk még két
Martinit, és kényelmesen elszívtunk egy-egy cigarettát.
Egy idő után Mari így szólt:
- Ha Önt nem zavarja, felveszek valami kényelmesebbet. Csak beszaladok a hálóba, azonnal itt vagyok... Helyeseltem a tervet. Naná...!!!
Néhány perc múlva valóban jött is. A kezében egy születésnapi torta volt, és őt követték...:
a feleségem, a gyerekeim, és a közelebbi munkatársaink, és a Happy Birthday-t énekelték.
Én meg ott ültem a heverőn, és ... a zoknimon és az álló farkamon
kívül semmi nem volt rajtam.
